Elterjedés,élőhely

A pusztai macska főleg Közép-Ázsia pusztáin él (Mongólia, Kína, Afganisztán, Tibeti-fennsík), de jelentették már 5 000 méteres magasságból, hegyi füves legelőkről is. Szórványosan előfordul a Kaukázustól és a Bajkál-tótól délre (jelenléte bizonytalan Nepálban és Bhutánban).

Élőhelye az extrém száraz kontinentális puszta, ahol kevés a csapadék, száraz a levegő és néha szélsőséges a hőmérséklet. A 15-20 centiméteres, állandóan hóval fedett területek azok, melyek elterjedésének határt szabnak, Pallas megfigyelése idején még sziklás területeken is előfordult. Viszont nem fordul elő homokos, sivatagos és alföldi területeken.

Alfajok

A manulnak három alfaja van Ázsia középső területein. A legelterjedtebb közöttük a azOtocolobus manul manul (a pusztai macska „típusalfaja”), Kína nyugati része, Mongólia ésOroszország szinte teljes területén fellelhető. A másik két alfaj nem annyira elterjedt. Habár nagy területen előfordul, összegyedszámban ritkának minősül.
Otocolobus manul manul – Mongólia, Oroszország, Nyugat-Kína
Otocolobus manul ferruginea – Irán, Örményország, Kazahsztán, Kirgizisztán,Türkmenisztán, Üzbegisztán – Tádzsikisztán, Afganisztán, Pakisztán
Otocolobus manul nigripecta – Kasmír, Nepál, Tibet^[1]
Az Otocolobus manul nigripecta helyzete még nem tisztázódott, elképzelhető, hogy nem kölön alfaj, hanem az Otocolobus manul manul egy fekete lábú változata.

Megjelenés
Hozzávetőleg akkora, mint egy házimacska, bár hosszú bundája miatt nagyobbnak néz ki. 50centiméter hosszú, a farka 20 cm körüli, átlagos súlya 3-3,5 kilogramm.<sup>[2]
A pusztai macskának több olyan jellegzetessége is van, ami megkülönbözteti más macskafélétől. Legfeltűnőbb az, hogy a pupillája kör alakú. Az alacsonyan álló fülek miatt kinézete némileg bagolyéhoz hasonló.

Testfelépítés
A pusztai macska alakja kerekded, gömbölyű dús szőre miatt, ám valójában karcsú és izmos állat. Annyira erős, hogy képes akár 5 méteres szurdokokon átugrani (ez egy embernek olyan lenne, mintha egy ugrással húsz métert repülne). Lábai rövidek, a hátsója meglehetősen terjedelmes, szőrzete dús és vastag. Zömök alkata és vastag bundája miatt különösen erőteljesnek és bársonyosnak tűnik. Talpán érzékeny párnák vannak, így a legapróbb hangkibocsátást is képes elkerülni prédája becserkészésekor.

Bunda és mintázat</sup>

Hosszú sűrű bundája tökéletesen szigetel a Himalája magas hegycsúcsain és fennsíkjain. Ez a szőrme olyan vastag, hogy közvetlenül a bőrfelületnél mindig átlagos 20-30 C° érzékelhető. Sajnos ez a bunda okozta az állat vesztét is: az orvvadászok és prémkereskedők kegyetlenül vadászták az állatot évtizedken keresztül. A legsűrűbb bundával rendelkező állat a tengeri vidra után. Szőrének hossza elérheti a 10 centimétert is, ami a méretéhez viszonyítva nagyon hosszú.

Színezete alfajonként változó. Ha a típusalfajból indulunk ki, akkor a sárgásbarna alapszín a gyakori, mely elrejti hegyvidéki bambusz és örökzöld erdőkben. Hátán függőleges csíkok jelennek meg halványan, melyek egészen a hasig leérnek. Ezek a csíkok lábán vízszintesek és valamivel erőteljesebb kontrasztot alkotnak. A farkán hasonló csíkok vannak, mint a vadmacskán: erőteljes fekete vonalak. A pusztai macska farkának vége, mindig fekete foltban végződik. Hasa világosbarna, olykor fehér, mint pofájának alsó része is néhány vízszintes csík kíséretében. A sziklaszirteken élő manulok általában szürke színűek, hogy el tudjanak rejtőzni a madarak és kisemlősök elől a hasadékokban és szirteken is. A leírtakon kívül előfordulnak egyéb színváltozatok is, élőhelytől, alfajtól függően. Télen színezete szürkébb és kevésbé mintás, mint nyáron.

Életmód

A manul általában a párzási időszakot kivéve egész évben magányosan él (nem számítva a kölykeiket nevelő nőstényeket). Kemény tél esetén azonban kisebb csoportokban vándorolnak melegebb területre. A fiatal hímek esetenként 5-6 egyedből álló csapatokba verődve vadásznak, az idősebb, érettebb, saját territóriumot fenntertani képes hímek később kíválnak a csoportból.
Alkonyatkor vagy kora reggel figyelhető meg, nappal kevésbé aktív.^[3]
Fogságban akár 11 évig is elélhet, a vadonban csak 7 évig.

Táplálkozás

Leggyakoribb zsákmánya a pocoknyúl, amely egy a Közép-Ázsia fennsíkjain és hegyvidékein nagy egyedszámban fellelhető kisemlős (testhossza körülbelül 15 centiméter). Ezen kívül avándorpatkányt is elfogyasztja, ami ugyan kiadós, de nehéz hozzáférni, mert keményen védekezik és sérüléseket is okozhat a macskának. Megeszi még a kisebb termetű hüllőket is, például gyíkot vagy ritka esetben mérgeskígyókat is, melyek marásától a sűrű bunda védi meg. Szintén fontos kiegészítői étrendjének a különböző kisebb madarak. A fákon szívesen vadászik énekesmadarakra és harkályokra, a földön a védtelen foglyokat cserkészi be legyszívesebben, és ha alkalma adódik, kirabolja fészkeiket és megeszi a tojásokat vagy fiókákat is.
Az állat télen is aktív, nagy hidegben is vadászik. Ilyenkor a föld alatt téli álmát alvó rágcsálókat fogyasztja, melyeket érzékeny hallása segítségével talál meg.

Szaporodás

A hímek alig találkoznak egymással, nem verekszenek meg párjukért, inkább mindenki a saját territóriumán belül keresi partnerét. A párzás rövid, mély, doromboló hangok kísérik, majd a hím magára hagyja párját, hogy újabb nőstényeket termékenyítsen meg. A hím őrjáratai a tél végéig tartanak.

A nőstény késő tavasszal elvonul egy sziklahasadásba vagy odúba, melyet előzőleg száraz fűvel kibélelt és 74-75 napos vemhesség után, 3-6 kölyköt ellik, de megfigyeltek már 8 kölyköt is egy alomban.^[3] A kölykök vakok, de már szőrrel fedettek, két hét után viszont a szemük is kinyílik. Egy hónapos korukig annyjuk tejével táplálkoznak. Két hónaposan a kölykök levetik bundájukat, három-hat hónapos korukban önállóan vadásznak. Késő őszre érik el egy kisméretű felnőtt egyed nagyságát, és nem sokkal ezután már szaporodásra is képesek. A nőstények évente egyszer képesek a párzásra.

Természetvédelmi helyzet

Elterjedésük ugyan széles, de csak foltokban fordul elő Közép-Ázsia füves és hegyi pusztáin. Területeiket az élőhelyek pusztulása, a zsákmányállatok fogyása és a vadászat jelentősen csökkenti. Mindezek alapján a fajt a jövőben veszélyeztetetté fogják nyilvánítani.^[4]

Ámbár mára már nincs nemzetközi kereskedelme, régebben a pusztai macskákat a bundájuk miatt nagy számban vadászták. Nyugat-Kínában évente (Belső-Mongóliát és Mandzsúriátkivéve) 10 000 szőrmét értékesítettek az ötvenes években. Mongólia területén ez szám elérte az 50 000-es értéket is (1900-as évek). 1958 és 68 között Afganisztánban a leadott prémek száma 6 500 volt, a 70-es évek közepén ez a szám 7 000 körül alakult. A volt Szovjetunióterületén a 70-es években csökkent vadászatuk, csökkenő számuk miatt, hasonló folyamat zajlott le Kínában is a 70-80-as években, még azelőtt, hogy bevezették volna a faj hivatalos védelmét. Mongólia lett a legfőbb exportőr a 80-as évektől kezdve, egészen 1988-ig (9 185 szőrme/év), amikor vadászatát betiltották. A pusztai macska eltűnőfélben van a Kaszpi-tengerkörnyékén és Kína legkeletibb felén az ottani túlvadászat miatt.

Az állományt nagyban veszélyezteti a mérgezés az Oroszország (délnyugat Transz-Bajkál, Tuva, Altáj-hegység) területén, ahol járvány megelőzése érdekében méreggel irtják zsákmányállataikat. Kína egyes részein is csökken élőhelyük (Qinghai, Gansu és Belső-Mongólia), mivel egyre több területet vonnak be a legeltetésbe. Mindezek eredményeképpen a pusztai macska a zsákmányállatok számának csökkenésével és területének elvesztésével néz szembe.^[3]